Érettségi után a két mester mellett tanulhattam nyolc éven át ebben a „Pécsi Iskolában” – a képzőművészetben, építészetben azóta már ismertté vált – társaimmal együtt. Nyolcórás porcelángyári munkahelyem mellett, rajztanári diplomát is szereztem a Pécsi Tanárképző Főiskola levelező tagozatán.
Lantos Ferenc következetes módszerének lényege a világos, tiszta, logikus gondolatrendszeren alapuló fegyelmezett munka és a technikai trükkök, hatásvadász mellébeszélés nélküli sallangmentes képi megjelenítés. Emellett mindkettőjük részéről a legtermészetesebb kívánalom volt az alapos rajztudás, a szorgalom, és kitartó, folyamatos munka. Belém kódolt vágy volt a család, a gyerekek vállalása is, ami természetes módon kapcsolódott össze művészeti tevékenységemmel. Egymást kiegészítve, egyenértékű összetevői életemnek.
Mindig egyszerű eszközökkel dolgoztam, mint a ceruza, tus, akvarell, pasztell és olaj.
Munkáimban az illusztrálás, azaz a „megvilágítás” eszközével igyekeztem élni és megjeleníteni a zenei, irodalmi, szakrális élmények hatására bennem áramló fényeket, formákat, színeket, érzéseket. A költészet és a zene nagyszerű példáiból merítve Nagy László és Bartók Béla művészete, gondolatvilága és annak általuk való megjelenítése áll hozzám a legközelebb.
Szeretek sorozatokban gondolkodni és több variációban kibontani a témákat.
Elvont alkotásaimban célom, a Gondolat inspirációjától kezdve, a Rend és a Szépség igényével felmutatni a Mondanivaló drámai feszültségét, azt egyensúlyban tartva az érzelmek őszinte megjelenítésével. A jó művek keletkezésének folyamatában szerencsés esetben én is megérezhettem a belső és Felső vezetés jelenlétét, a spirituális csatorna létezését.
Máig erőt adva kísérnek Martyn Ferenc, atyai pártfogóm sorai:
„…Kérlek, amíg egészséged tartja, a rajzolást, a festést tekintsd életértelemnek és hivatásnak, hiszem (tudom), értékes alkotó éveiddel jól gazdálkodsz.”